Előzzük meg a dugulást!

Sokan nem is gondolják, hogy a dugulás megelőzése egy sokkal egyszerűbb feladat, mint a rendszeres duguláselhárítás, még akkor is, ha a dugulások elhárítását profi szakemberek végzik Budapesten is és az ország más részein is. Egy kis figyelmesség szükségeltetik csupán és a szokásaink átalakítása.

A dugulás megelőzésében az első és legfontosabb lépés, hogy csak olyan dolgokat engedjünk a csatornába, ami oda való. Ugyan egyszerű módja az ételmaradékoktól való megszabadulásnak, ha lehúzzuk a WC-n, ám valljuk be, ezzel csak a szemünk elől tűnik el az ételmaradék, és még nem egyszer problémát is okoz. A rendszeresen lehúzott zsíros, olajos ételek ugyanis megtapadnak a szennyvízhálózat csöveinek a falán, és ezzel beszűkítik annak átmérőjét, idővel pedig akár teljesen el is dugítják azt. Még akkor is, ha időnként forró vízzel próbáljuk leoldani a zsíros szennyeződéseket, és ebben még az ételek ledarálására szolgáló konyhamalac sem tud segíteni.

Ugyanígy veszélyes a lefolyóba önteni a cementes vizet, a festékeket, a szerelésből származó olajos folyadékokat, a vegyszereket, hiszen ezzel nem csak a csatorna eldugulására vonatkozóan alakul ki veszély, hanem még a környezetet is súlyosan szennyezzük.

A fürdőszobában az egyik leggyakoribb dugulási ok a haj és különféle szőrszálak felhalmozódása a csövek hajlataiban, melyek szintén sok bosszúságot okoznak, hiszen megakadályozzák a lefolyó víz útját. Ezeket a legtöbbször házilag is eltávolíthatjuk, ha szétszereljük a lefolyót, és nincs nagyon mélyen az összegyűlt hajcsomó. A haj lefolyó előtti felfogására is léteznek műanyag szűrők, amelyek összegyűjtik a hajat, így az nem jut a lefolyóba, és nem okoz problémát.