Cégalapítások és nyűgök

A cég alapítás mára már eléggé a formalitás és a megfelelő jogi körülmények megalkotását jelenti sokaknak, nem is jogtalanul. Szinte a legkisebb forgalmazást, árucserét, pénzforgatást is az adóhatóság és az állami intézmények számára láthatóvá kell tenni, főleg, ha az egy folyamatos dolog. Tehát igazából egy megfigyelt állapotot jelent egy bejelentett cég, de erre egy nemzetnek szüksége van, hogy amennyire csak lehet átláthatóak legyenek a munkafolyamatok, hogy mik történnek kis hazánkban és hogy láthassák pénznek a folyását, mozgásait.
Talán kicsit csúnyán hangzik a cégalapítás fogalma ebben a formában, de azt is elmondhatjuk, hogy az állam által megszabott feltételeket ahogy betartatják velünk, úgy vagyunk rákényszerítve, hogy tényleg csináljuk is azt a feladatot, amire leszerződtünk saját magunkkal. Tehát igen, ennek vannak pozitív hatásai is, csak észre kell venni.
De mind a pozitív, mind a negatív oldaltól eltekintve mindig is a saját álmunkat kell szem előtt tartanunk, hogy folyamatosan a jó cél lebegjen a szemünk előtt, mert a cég akkor fog sikereket elérni és egyre inkább felfejlődni, ha mi a helyünkön vagyunk és nem a cég alapítással együtt járó kellemetlenségeket és nyűgöket lessük állandóan.