Veszélyes pók szaporodott el a meleg miatt hazánkban?

Nem…

A Facebook-on terjedt a rémhír, miszerint egy pók (melyről képet is mellékelt a megosztó), borzalmas, gennyes sebesüléseket okoz a csípésével, melynek hatására a poszt írója a plafonon járt fájdalmában: állítása szerint először bedagadt a seb, majd zsibbadást érzett végül kezdett elhalni a csípett terület, és ha nem kap azonnali orvosi kezelést, akkor minden bizonnyal meghalt volna, vagy le kellett volna amputálni a sérült testrészeit: lábát, kezét, fülét stb. 

A poszttal személyesen is találkoztam a Facebook-on, a bejegyzés végén a szöveg írója egy érdekes megjegyzést tesz, ahol elkezdtem gyanút fogni. A fenti szöveg esetében még majdhogynem elhittem, hogy valóban egy mérges pók faj garázdálkodik hazánkban és Erdélyben, mígnem a végén a férfi stílust vált, és elkezd védekezni, és támadni, mondván, hogy ha bárki azt meri hinni, hogy nem mond igazat, akkor az magára vessen, illetve szemet szúr, hogy a korábbiakhoz képest jóval több és súlyosabb helyesírási hibát vét az illető.

Aztán megnéztem a képeket, és furcsálltam, hogy mintha jóval több csípést látnék, mint amire említést tesz az illető a szövegben: a láb különböző pontjain stb.

Ekkor már kezdett tényleg furcsa lenni a dolog, és utánanéztem kicsit a neten, és  láttam, hogy többen cikkeznek arról, hogy valami sántít ezzel az egésszel. Többen felhívják a figyelmet arra, hogy a képek nem a férfi sérüléséről készültek. Egyesek még arra sem sajnálták a időt, hogy a képeket egyesével ellenőrizzék: ekkor derült ki, hogy nem hogy össze lett ollózva a sok kép az internetről más emberek sérüléseiből gazdagon válogatva – azaz alátámasztották a gyanúmat, hogy nem egészen egyezik meg a szövegben leírt sérülések száma a képeken láthatóakkal – de még csak nem is mind pók csípés, hanem változatos betegségek okozta csúnya sebek. Valóban, az egyik kép kitűnik a sorból, nekem is feltűnt, hogy közel sem olyan, mint a többi, inkább egy égésnyomra emlékeztetett, egy piros foltra. A többi szkeptikus kutatómunkájának eredménye kiderítette, hogy a képeken: Lyme-kór, fagyási sérülés, látható, illetve különféle egyéb csípésnyomok is, melyek némelyike nem is a képen látható póktól származik, hanem a Barna remetepóktól, ami kizárólag az USA egyes területein található meg.

Később a bejegyzés írója el is ismerte, hogy: “nem állitottam volt egy szóval sem, hogy az összes kép ami csatolva van engem ábrázol, aki meg nem sziveskedik így értelmezni annak le is út meg felis út. A lényeg hogy ez a pók falyta ngyon veszélyes“. Majd egy újabb kommentben mellékelt saját képeket.

A végleges álláspont az, hogy az illetőt valóban megcsíphette egy pók, mely akár ki is válthatott nála komoly reakciókat, de az nem biztos, hogy a képen látható, Loxosceles fajta családjába tartozó példány volt. Állítólag valóban került ebből a fajtából Európába pár darab, mivel a felmelegedés valóban élhetőbbé tette ennek az eredetileg mediterrán fajtának a térséget, itt nálunk. Viszont eddig összesen egy halálos áldozatot regisztráltak, és a hivatalos álláspont szerint azt állítani, hogy invázió van puszta pánikkeltés és ostobaság. Persze nem árt vigyázni, és ha pókcsípésünk van, és súlyos a helyzet, vagy ha ismeretlen eredetű faj csípett meg, érdemes azonnal orvoshoz fordulni. A legnagyobb veszélyben azonban ilyen esetben is a gyenge immunrendszerű gyerekek és az idősek vannak.