Kedvező árú szerszámbérlés

Idén tavasszal úgy döntöttünk, hogy bővítjük a házunkat és építünk még egy emeleti szobát. Az erre vonatkozó engedélyeket megkaptuk. Néhány kőműves barátunk ebben a segítségünkre lesz, viszont szóba jött a szerszámbérlés. Úgy tervezzük, pár hét leforgása alatt elvégezzük, ezért felesleges annyi szükséges eszközt megvenni. Szerencsére létezik szerszámbérlés szolgáltatás. Utánanéztünk és találtunk olyan céget, ahol nagyon kedvező áron bérelhetünk különböző szerszámokat. Egyeztettünk is velük, sőt még jelentős kedvezményt is kaptunk, mert elég sokfajta szerszámot béreltünk tőlük. Nagyon korrektek, a kért szerszámokat a beütemezett időre kiszállítják és megbeszélés szerint el is szállítják. Először egy nagyobb létrát kértünk tőlük, néhány hosszabbítót és egy keverőgépet. A falazás befejezése után kiszállították a csempevágót, a gipszkartonemelőt és néhány csiszológépet. Időközben kértünk még festőszerszámokat is. Olyan esetben, amikor napokig nem volt szükség egy-egy szerszámra, elvitték és, ha szükség volt rá visszahozták. Így feleslegesen nem fizettünk semmiért. Nagyon jól haladtunk a munkával, úgy gondolom a szerszámbérlés hatékonyan segített nekünk és időt is spórolt meg. Egyáltalán nem kellett semminek utánajárni, csupán néha egyeztetni a kért szerszámokat. Időnként fúrógépre volt szükségünk, az építkezés vége felé egy parkettacsiszológépet is béreltünk. Amikor mindennel elkészültünk, egy takarítógépet is béreltünk és egy ipari porszívót. Ezekkel az eszközökkel a takarítást is hatékonyan megoldottuk. Nagy öröm volt látni a remekművet.